|
Alig több mint huszonnégy óra alatt összegyűjtötte az induláshoz szükséges ajánlószelvények nagy részét Kispál Tibor, Erzsébetváros szocialista polgármesterjelöltje. A politikus, aki immár nyolc éve a helyi testület tagja úgy érzi, október 3-án átveheti a kerület irányítását. Az utóbbi napokban munkatársaival 1600 lakásba kopogtatott be, és a látogatásokkor számára az derült ki, hogy még a jobboldaliak sem értik, mi történt Hunvald György körül.
Tavasszal a "nagypolitikáról" döntöttek az emberek, most viszont saját kerületi ügyeikről fognak, ezért esélyesek a szocialista jelöltek helyben - vélekedett lapunknak Kispál Tibor, Erzsébetváros immár hivatalos polgármesterjelöltje. A VII. kerület sokat fejlődött az utóbbi években, a közbiztonság ügyében például az utolsó helyen kullogtak korábban, ma viszont az elsők között vannak, ami az ott élők számára nagyon fontos. Összesen 90 térfigyelő kamera működik, a viták ellenére megalakult a kerületőrség, amelyik a rendőrséggel, a közterület felügyelettel és a polgárőrséggel közösen felel a közbiztonságért. A helyi rendőrök robogót kaptak és új autókat is megszavazott számukra a képviselő testület. A polgármesterjelölt, ha megválasztják mindent megtesz annak érdekében, hogy a lakóházakban is fel tudjanak szerelni saját kamerákat, a rengeteg szórakozóhely környékén pedig körzeti megbízottak vigyázzák a rendet. Idén 4 utcát újítottak fel, akadálymentesítettek, fásítottak és ezeken a helyeken a mozgássérültek saját házaik előtt parkolhatnak, ami konfortosabbá tette számukra a mindennapokat. Erzsébetvárosban a szocialista vezetésű önkormányzat sokat dolgozott azért, hogy az utcák, a 100-110 éves házak megújuljanak. Mindez sok pénzt, törődést igényelt az utóbbi években, ennek ellenére gyakran falakba ütköztek, hiszen a műemléki védettség alatt álló épületek felújítása túl drága. Kispál szeretné elérni, hogy törvényt módosítson a parlament és a védelem alatt álló házak átépítését ne terhelje például forgalmi adó. A zsidó negyedben, de a kerület más patinás részén is szükség lenne az effajta támogatásra. A VII. kerületben már a múlt héten leadták az induláshoz szükséges ajánlószelvényeket az MSZP-s jelöltek. A legtöbb, mint elmondták, "lábon" beérkezett, vagyis a választók maguk vitték el a szocialistáknak a szelvényeket. A polgármester-jelölt és képviselő-jelölt társai mostanáig 1600 lakásba kopogtattak be, de sehol sem voltak elutasítóak. Hunvald György ügye kevés helyen került szóba, ám ha mégis, akkor a jobboldaliak is úgy vélték, "büdös" az az ügy, amelyben ennyi idő múltán sem emeltek még vádat. A politikus bízik szocialista képviselőjelöltjeik helyi sikerében. Nem csak azért, mert fejlesztettek, hanem mert az erzsébetvárosi szocialista képviselők ciklus közben is törődtek a körzetükben élőkkel. "Szinte napi a kapcsolatuk mindenkivel, nem véletlenül szólították az ajánlószelvény gyűjtéskor keresztnéven a helyi politikusokat az emberek" - mondta. Csupán négy körzetben nem indítanak saját jelöltet a kerületben az MSZP-sek. Ezeken a helyeken civil szervezet képviselőit támogatják, a helyi szervezet pedig a szocialista polgármester jelöltet segíti és bíznak abban, hogy végül szövetségben tudnak majd együtt dolgozni velük a következő négy évben. Az összesen három tagúra zsugorodott Fidesz frakció sajnos eddig a kerületben élők érdekében sem volt hajlandó a szocialista többség elképzeléseit támogatni. Nem szavazták meg a fejlesztéseket, a költségvetést sem fogadták el. Kispál Tibor azonban, ha a választók akaratából polgármester lesz, szeretne valamennyi frakcióval, a fideszesekkel is együttműködni. És kerülete érdekében az új főpolgármesterrel, akár ki is lesz az. Mind ezt a helyben élők érdekében tennék, komolyan gondolják ugyanis azt, ami szórólapjaikon szerepel: "Erzsébetváros a lényeg". F.Á. / Népszava (online) |
|
Sikeresen zárult a júniusban meghirdetett „Erzsébetváros az árvízkárosultakért” adománygyűjtési akció. Az adományokat 2010. augusztus 2-án kapta meg Kiskinizs Önkormányzata. A 355 lakost számláló kistelepülés Miskolctól nem messze a Hernád partján található. A szinte kizárólag mezőgazdálkodásból élő település idén 4. alkalommal nézett szembe az árral, és a környező szántóföldjeiken még ma is küzdenek a belvízzel. Az elvetett termény döntő többsége megsemmisült. A Kiskinizshez hasonló kistelepülésekről ritkán esik szó, ezért kapták meg ők az összegyűjtött adományokat.
Az MSZP frakció kezdeményezéséhez csatlakozók a másfél hónapig tartó akció alatt pénz-, ruha- és tartós élelmiszeradományokat gyűjtöttek össze. Erzsébetváros Önkormányzata pedig 15 kiskinizsi gyermek számára egy hetes nyaralást biztosít az Önkormányzat Ruzinai üdülőjében. A pénzadományokat magánszemélyek, az Erzsébet- és Terézvárosi Általános Ipartestület (Aranyosi János, Falk György, Farkas Ágnes, Ferenczy Imréné, Földes Gábor, Hetényi Péter, Kardos Tibor, Krieger Artúr, Kondor János, Novák Lajos, Rácz Pál vállalkozók) és az Erzsébetvárosban működő Civil szervezetek gyűjtötték össze. Az adományok átadására 2010. augusztus 2-án került sor, melyet Orosz Miklósné polgármester asszony vett át. Ezen a napon indultak a gyermekek a Ruzinai táborba is, akik közül soknak ez lesz az első külföldi útja. Ez úton is tolmácsolom Orosz Miklósné polgármester asszony és az ott megjelent Kiskinizsiek köszönetét Erzsébetváros lakóinak az önzetlen segítségért! Köszönöm, hogy segítettek! A táborozásra induló gyermekek, szüleik, Orosz Miklósné polgármester asszony és Dr. Kispál Tibor. Olvassa el a NOL híradását: http://nol.hu/budapest/erzsebetvarosi_adomany_kiskinizsnek_ |
A RÓZSA, SZINVA ÉS BARCSAY UTÁN, MOST A HERNÁD UTCA ÚJULT MEG
Dátum: 2010 Júl. 15, Csütörtök 22:17 CEST|
Erzsébetváros Önkormányzata 2008-ban elfogadott 10 éves kerületfejlesztési programjában az utcafelújítások első szakasza zárult le 2010. július 15-én, a teljes hosszában és utcafelületében felújított Hernád utca átadásával.
A Rózsa, Szinva és Barcsay utcákat követően ebben az évben a Hernád utcával zárult az az utcafelújítási program, melynek keretében az Önkormányzat saját forrásból és fejlesztési hitelből újítja meg közterületeit. Az utcafelújítások előkészítése és tervezése során az Önkormányzat Kerületfejlesztési Bizottsága figyelembe vette a megtartott lakossági fórumokon elhangzott, és a Bizottsághoz eljutatott észrevételeket és javaslatokat. Egyedülálló kezdeményezésként a Mozgássérültek Budapesti Egyesülete VII. kerületi szervezetével együttműködésben a törvényileg előírt – járdaszélek akadálymentesítése, a vakok és gyengén látók számára a járdafelületbe épített recés, vezető járólapok - akadálymentesítésen felül valamennyi utcában a mozgássérült parkolók az előtt a ház előtt kerültek kijelölésre, ahol a mozgássérült autótulajdonos lakik. Ezzel a mozgássérült számára a járműve könnyen megközelíthető és a parkolása is könnyebben megoldódik. Továbbá a kerületi környezetvédelmi program szerint minden utcában növényeket és fákat telepítenek erre alkalmas kazetták kiépítésével, amelyekkel az utcaképet is barátságossá tették. A felújított Hernád utcát az Önkormányzat nevében Dr. Kispál Tibor a Kerületfejlesztési Bizottság elnöke és Ádler György, Bán Imre, Fedrid Gábor önkormányzati képviselők és Nagy Andrea a Kerületfejlesztési Bizottság tagja adták át a lakóknak. Az Önkormányzat meghívására az ünnepségen megjelent Mozgáskorlátozottak Országos Egyesületének képviseletében Szakály József, Szőlősiné Földesi Erzsébet a Mozgássérültek Budapesti Egyesület elnöke és Herczlné Rohonyi Olga a Mozgássérültek Budapesti Egyesülete VII. kerületi szervezetének elnöke. Szőlősiné Földesi Erzsébet beszédében kiemelte, hogy a VII. kerületben felújított utcákban a több irányú akadálymentesítés és a mozgássérült parkolóhelyek egyedi elhelyezése példaértékű megoldás az esélyegyenlőség biztosítása érdekében. Nézze meg az Erzsébetvárosi Televízió riportját: http://www.erzsebetvaros.hu/?module=news&action=show&nid=55169#MIDDLE Képek a Hernád utca átadásáról: (Fotó: Kissimon István) |
|
Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata 2010. július 14-én 4 db robogót adott át a VII. kerületi Rendőrkapitányság számára. Az erzsébetvárosi Önkormányzat ezzel is támogatja a kerületi Kapitányság bűnmegelőzési és napi járőrözési munkájának hatékonyságát. A robogók adományozása szervesen illeszkedik a kerületben évek óta kialakított a rend és közbiztonság érdekében létrehozott integrált együttműködésnek a Rendőrség, a Kerületőrség, a Közterület-felügylet és az Önkormányzat között. Ennek a szoros együttműködésnek köszönhetően az elmúlt hat év alatt a VII. kerület a bűnügyi statisztikai kimutatások alapján Budapest első 3 legbiztonságosabb kerületei közé tartozik.
Az átadási ünnepségen az Önkormányzat részéről megjelent Gergely József alpolgármester, Dr. Kispál Tibor Kerületfejlesztési Bizottság elnöke és egyben a robogók vásárlásának kezdeményezője, valamint a Képviselő-testület számos tagja. Az ajándék robogókat Dr. Fülöp Valter r. alezredes BRFK főkapitány-helyettese és Nagy Zoltán r. alezredes kapitányságvezető vették át. A négy 125 köbcentis teljesen felszerelt robogók 900 ezer forintba kerültek, melyeket az önkormányzat a tavalyi év költségvetése maradványának terhére vásárolta meg. Erzsébetváros közbiztonsága és annak további fejlesztése az egyik legfontosabb feladata Önkormányzatunknak. Az évekkel ezelőtt üzembe helyezett térfigyelő kamerák rendszere, a felállításakor sokat kritizált Kerületőrség, a Közterület-felügyelet és a rendőrség hatékony együttműködése jelentős mértében javított az utcák, parkok, közterületek közbiztonságán. A négy robogó adományozásával az intézkedések gyorsaságához és a rendőri munka hatékonyságának növeléséhez kíván segítséget nyújtani Erzsébetváros Önkormányzata. Nézze meg az Erzsébetvárosi Televízió riportját: http://www.erzsebetvaros.hu/?module=news&action=show&nid=55169#MIDDLE Képek a rendőrségi robogók átadásáról: (Fotó: Kissimon István) |
|
Erzsébetváros Önkormányzatának felújítási programja újabb szakaszához érkezett azzal, hogy a Carl Lutz parkot, Rózsa utcát és a Szinva utcát követően, pénteken, július 2-án, a teljes szélességében felújított Barcsay utcát is átadták. A munkálatok a kerület költségvetéséből és fejlesztési hitelből készültek el, 96 millió forintért. Az új utcakép megtervezésekor és a kivitelezés során a járda és az útfelület díszburkolatot kapott, ugyanakkor akadálymentesített is lett. A kereszteződésekben a vakok és gyengén látók számára speciális járólapokat helyeztek el, mely megkönnyíti és biztonságossá teszi az átkelést. Az ott lakók kérésére az utca teljes hosszában fák kerültek kiültetésre, a Madách Imre Gimnázium előtt pedig virágokkal beültetett sziget teszi barátságosabbá a környezetet.
Az utca átadásakor a Barcsay utca 16-os számú ház falán Emléktáblát is avattak a szép számban megjelent lakók előtt Gergely József alpolgármester, Molnár István a választókörzet önkormányzati képviselője és Dr. Kispál Tibor a Kerületfejlesztési Bizottság elnöke. Az ünnepségen megjelentek Ripp Ágnes, Ádler György és Fedrid Gábor önkormányzati képviselők. Képek a Barcsay utca átadásáról: (Fotó: Kissimon István) További hírek a Barcsay utca felújításáról: http://onkormanyzat.mti.hu/Pages/News.aspx?ni=6001 http://nol.hu/budapest/utcaszepito_program_erzsebetvarosban |
Sidebar
Önkormányzati munkám
Sidebar
Cikkek
- Kérdezz! Felelek!
- ÚJ TANÉV - ÚJ ISKOLA
- Elindult a kampány, de: ERZSÉBETVÁROS A LÉNYEG!
- Kispál Tibor: Erzsébetváros a lényeg
- Jó helyre kerültek az adományok
- Erzsébetváros fegyelmezetten talpra állt
- Éberségből is jeles!
- A RÓZSA, SZINVA ÉS BARCSAY UTÁN, MOST A HERNÁD UTCA ÚJULT MEG
- ROBOGÓK ERZSÉBETVÁROSI RENDŐRÖKNEK
- A Barcsay is átadásra került